Színdarabok - 1912 (?)

 A következő 3 kép ugyanakkor készülhetett az iskola udvarán. A kartonok mérete azonos. A két világháború közötti időszakból nincs rendelkezésre álló adat, amiből meg lehetne állapítani, hogy melyik szindarabokról van szó. De 1912-ben több színdarabot adtak elő a református iskola tanulói a Transsylvániában, ugyanazon a napon. Végignézve az értesítőben az első világháború előtt előadott kis színdarabok, élőképek címeit, szereplőik számát, csak az 1912-ben előadott színdarabokhoz tudom őket társítani. A képek nem a színdarab előadása előtt, vagy napján (március 30.) készültek, hanem később, amikor voltak már lombok az ogonabokrokon. 

Magyar babák? A Babavásár című színdarabot gyakran előadták iskolások, sőt óvodások is a 20. század első évtizedeiben.  A református leányiskola tanulói 1912 március 30-án adták elő a darabot nagy nyilvánosság előtt a Transsylvánia szállóban. Az értesítő szerint a "magyar babák" 8-an voltak, pont mind a képen.


Ezen a képen látható diákok nagy része, szintén lehetne a Babavásár szereplője. Az inas, a parasztasszony, az elárusítónő, az úriasszony és ez utóbbinak a lánya a darab főszereplpői.  A kép jobb oldalán lévő integető lányokkal viszont nem tudok mit kezdeni, mert az éresítő szerint a darab összes többi szereplője (a "különféle babák" meg a zogoristák is) fiatalabbak, mint ők, általában elemisek, vagy a polgári iskola alsóbb osztályaiba jártak. El tudom képzelni viszont, hogy valaki jó ötletnek találta, hogy  a Pompadour nagysám és cicái zenés színdarab három cicája jól mutatna az 5 főszereplő mellett.




Lehet, hogy az Az éj élőképet látjuk, ebben ugyanis a két főszereplő az éj tündére és egy anya, Vannak az élőképben angyalok is. A képen látható gyerekek  kora megegyezne az élőkép szereplőinek korával, a probléma csak az, hogy az élőképben egy álomlepke van, és több csillag. Ezen a képen viszont több lepke van, és egyetlen egy csillag sincs. Elképzelhető viszont, hogy a megfelelő kellékek nem álltak rendelkezésre már a kép készítésekor.  Egy gyerekkel kevesebb látható a képen, mint amennyinek lennie kellene.


Összegzés: a főszereplők és a magyar babák (öltözetük, valamint gyerekek kora) kipipálva, a mellékszereplők már kevésbé. 



Az egyik kép két integető lánya lehet, hogy azonos a, 10-11 évvel későbbi kép 2 lányával.


A két világháború közötti időszakban megrendezett találkozóról készült kép 

Pompadour nagysám cicái?


Előadások évenként:

Megjegyzések